Indiai tánc kultúra

„Akkor Bráhma, az Örök Erő forrása, a Mindenütt Ragyogó gondolatából kiszökkentek az égi vizek nimfái (apsarasas), a drámai művészet alakjai, akik ismerik a nātya gyakorlását.” Nátja Sásztra (45)

AZ INDIAI TÁNCOK

Ma hét hagyományos fő indiai táncstílust különböztetünk meg, ezek a Kathak (északi államokban), a Manipuri (Manipur, északkelet), az Odisszi (Orissa, kelet), a Kucsipudi (Ándhra Pradés államban, délkelet) Kathákalí, Móhiní Áttam (Kerala, délnyugat) és a Bharatanátjam (Nādu, délkelet). A fő stílusokon belül még számtalan iskola és guru (tánc tanító mester) létezik, mind-mind kicsit mást, a saját stílusát tanítja.

A táncpózok közül száznyolcat a dél-indiai csidambarami Síva-templom falán rögzítettek. A negyedik század-béli Pallava, Csóla, Pandija, Nájaka, Maratha dinasztiák által épített templomokon is fellelhetők táncoló alakok. Domborművek, szobrok, festmények fennmaradtak még Kancsipuramban és a Brihadisvara templomban, Tandzsurban.

A DÉL-INDIAI BHARATANÁTJAM

A bharatanātyaṁ a legnépszerűbb az indiai klasszikus táncformák közül. Úgy tartják, hogy a legősibb a tánc stílusok közül, valószínűleg azért, mert a tamil lakosok törzsi táncából alakult ki, mely a dél-indiai népek színjátszásában maradt fenn. A táncos drámajátszás másik szerepe a szakrális templomi női tánc, mely a XII-XIII. században élte fénykorát. A korai századokban Szadiráttam, dásziáttam vagy kuttu néven volt ismert. Purandara Dasza (1484-1564) használta először a bharata-nátjam kifejezést a középkorban. Idegen hatások a lehető legcsekélyebb mértékben nyomták rá bélyegüket. Fennmaradásában segítség volt az is, hogy élő műfaj, tehát nem csupán hagyományőrzés a célja napjainkban sem, hanem alkotói tevékenységnek is teret enged. A meglevő szabályok megtartásával a tánctanárok új művek alkotására, az örökzöld témák a mai ízlésvilágnak megfelelő interpretációjának újragondolására, megvalósítására sarkallják tanítványaikat.

A TÁNC KIALAKULÁSA

Az istenek megkérték Brahmát, hogy hozzon létre egy Védát, amely minden ember számára érthető, mert közeledik a Káli Juga, a sötét korszak. Amikor az univerzumon úrrá lett a vágy, a kapzsiság, a féltékenység és a düh, amikor az emberek az öröm és fájdalom rabszolgái lettek, úgy tartják, Brahmá létrehozott egy fajta szórakozást, mely mindenki által érthető volt. Kozmikus kapcsolatot képes közvetíteni, s így tanításokat átadni könnyedebb formában. Ezután Brahmá átadta tudást Ṛṣi Bharatának, hogy írja le, és terjessze el a földi világban.

A tánc kialakulásának mítosza mellett ránk maradt két irat, a Gupta-korszakból származó (i.e. II. – i.sz. II. század) Nátja Sásztra és az Abhinaja-darpana. Az Abhinaja (szerzője Nāndikēṣvāra), a „kifejezés tükre”, a testrészek legapróbb mozdulatait (mudrák - kézjelek, tekintet, szemöldök, láb és lábfej mozdulatai, tehát a mimikai elemek és gesztusok) részletezi. A nátja szanszkrit szó egyfajta totális művészetet, a tánc, zene és dráma egységét jelenti. A sásztra jelentése általánosan is tudomány. A Nātya Sāstra két játékstílust különít el. A thāṇḍava Síva tánca, erőteljes és férfias. Technikája 108 testtartásra (kárana) épül, de a jelenlegi bharatanātyamban ezeknek már csak bizonyos részei ismerhetők fel. A lászja finom nőies tánc, a drámai előadás kelléke. Kifinomult kézjelrendszere történetek elmesélése és érzelmek kifejezésére alkalmas.

Ezen a két fő művön kívül többek között a Puráṇák, a Mahá-bhárata és a Rámájana örökítette meg a táncot. A klasszikus előadások is ezen eposzok történeteit mesélik el. Ám ez nem azt jelenti, hogy ezzel kezdődött volna Indiában a táncos drámajáték hagyománya, ez már hosszú gyakorlat során kialakult táncszínház leírása volt. Miután Ṛṣi Bharata bemutatta Sívának a táncot, az isten kérte őt, fejlessze tovább a thándava (férfias) stílust, mely valójában csak később alakult ki, mégis gyakorta azonosítják a klasszikus táncokat Síva (Náta-rádzsa) táncával.

JELEN

Az újkor hajnalán a Tandzsór Quartett néven híressé vált négy fivérből álló szerzői négyes új lehetőségeket teremtett a tánc zenei kíséretében és kialakította a színpadi repertoárt. 1856-ban a britek végleg elfoglalták Tandzsur utolsó dél-indiai védőbástyáját, megdöntve az uralkodói hatalmat. Ezzel megkezdődött a dévadászi hagyomány átalakulása, hiszen az uralkodó adományai híján a templom nem volt képes eltartani az akkorra már több ezer főt is számláló templomi személyzetet. Világi patrónust keresve, a táncosok közössége egyre nyitottabbá vált. Azonban a gyarmatosítás kezdetén az európaiak számára a klasszikus indiai tánctanulás tiltott terület volt.

A mai Indiában már egy középosztálybeli lány neveltetésének szerves része a zene vagy klasszikus tánc tanulása. A változás kevéssel a századforduló után kezdődött, többnyire külföldiek közvetítésével. Tehetséges és jól képzett indiai táncosok jelentek meg az európai és amerikai balett színpadokon. A hazájukban nem méltatott, általában ekkor már férfi táncosok a tengeren túl sikeres művészekként debütáltak. Az európai ember történelmében az 1930-as évektől kezdve a köztudatba is beitta magát a „misztikus Kelet” képe, ezzel párhuzamosan a nyugati szabad- vagy kortárs táncban is megjelentek az indiai táncok hatásai. A nyugati sikerek következtében Indiában elkezdődött a tánc jó hírének visszaállítása. Rukmini Devi Arundale nevéhez fűződik a bharatanátjam felújítása, elfogadtatása. Jómódú angol férje segítségével földterületet vásárolt a madraszi tengerparton, ahová tánciskolát építtetett. Meghívta a még élő táncosokat és zenészeket tanítani. Tudósokat fogadott, akik a szanszkrit és tamil nyelvű kéziratok segítségével hozzájárultak a bharatanátjam régi technikájának és repertoárjának felidézéséhez.

Szabó Tímea

Irodalomjegyzék

Bagdán Katalin 2011: Magyarországi indiai táncot tanító és tanuló felnőttek motivációjáról, ELTE-TFK Szakdolgozat

Baktay Ervin 2000: India, Szukits. Szeged.

Cziffer Veronika 2000. Az indiai tánc jel- és jelképrendszere. Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Főiskolai Kar, Szakdolgozat

Dr. Hetényi Ernő 1983. Mudrák és szimbólumok. Buddhista Misszió. Budapest

Horváth Vera 1980. Az indiai művészet évezredei. Corvina Kiadó, Budapest.

Kárpáti János 1998. Kelet zenéje. Gemini Kiadó. Budapest.

Peggy Holroyde 1972. Indian Music. George Allen Unwin Ltd., Chatham.

Vályi Rózsi 1969. A táncművészet története. Zenemű Kiadó. Budapest

Vitányi Iván 1963. A tánc. Gondolat Kiadó. Budapest

fordítások: http://www.sanskrit-lexicon.uni-koeln.de/monier/indexcaller.php